Previous Next

A második egyenlőre az utolsó

A bajnokság második fordulója sajnos -az ismert járvány miatt- már zárt kapus rangadót jelentett. Nyilván nem jött ez jól nekünk, hiszen a szomszédvári, Gutor elleni rangadón számítottunk volna a szurkolóink buzdítására.

A meccs így kicsit a megszokottakhoz képest hangulat nélküli ám a szokásoknak megfelelően a pályán parázs hangulatban kezdődött. Magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és egy szép góllal vezetést szereztünk a meccs elején. A Gutor semmi veszélyt nem jelentett a kapunkra, holott talán náluk volt egy kicsit többet a labda. Egy hatalmas egyéni hiba után a semmiből sikerült egyenlíteniük, majd a hajrában egy hatalmas helyzetet hagytunk ki, szintén egy szép támadás után. Az első félidő krónikájához tartozik egy páros kiállítás, amely egy kakaskodás után történt. Az esetet egy alattomos és sérülésveszélyes gutori falt előzött meg, ahol az ellenfél hátulról szándékosan a játékosunk lábára tartva szabálytalankodott. Szerencsére nem lett sérülés a dologból, viszont a dulakodás után egy-egy piros lap villant. A szünetre így 10-10 emberrel és 1-1-es eredménnyel vonultunk.

A második játékrészben újfent vezetést szereztünk, majd ismét egy páros kiállítás csökkentette a felek létszámát immáron 9 főre. A hajrában 2:1-es vezetésünknél egy remek támadás után ziccerbe kerültünk, ám ez a lehetőség sajnos kihasználatlanul maradt. Ahelyett, hogy eldöntöttük volna a meccs végkimenetelét, ahogy az lenni szokott a Gutor az ellentámadásból egy újabb egyéni hiba után egyenlített.

A meccs elött aláírtuk volna a döntetlent, hiszen az ellenfelünk volt a listavezető (eddig), viszont a meccs képe alapján már nem feltétlen vagyunk olyannyira boldogok a megszerzett egy ponttal. Nekünk több kidolgozott és játékkal kialakított helyzetünk volt, míg a vendégek a "szokásaiknak megfelelően" jól sáfárkodtak a hibáinkkal így kétszer is egyenlíteni tudtak. 

ADA Nova SE - Gutorfölde SK 2:2

Gólszerző:

Mayer Gergő

Bedő Zsolt

 

Második számú csapatunk Csömödérbe látogatott, ahol egy szoros meccsen sikerült bezsebelni a három bajnoki pontot. Örülünk a győzelemnek, mert ezzel sikerült visszavágni a Csöminek, hiszen ősszel a Láránt Lajos Sportcentrumból három ponttal távoztak egy olyan meccsen ahol akár mi is nyerhettünk volna. Akkor ez nem sikerült, most viszont szerencsére sikerrel jártunk!

Csömödér KSE - ADA Nova SE II. 0:1

Gólszerző:

Balogh Ádám

 

Nyilván mindenki számára ismert tény, hogy Magyarországon az összes bajnokságot felfüggesztették, így bizonytalan ideig szünetel a csapatainkat érintő összes versenysorozat. Bízunk benne, hogy hamar túl leszünk ezen a nehéz időszakon és újra indul az élet a Léránt Lajos Sportcentrumban a lehető leghamarabb. Amennyiben bármilyen érdemi változás, vagy fejlemény van az ügyben azonnal jelezni fogjuk!

 

Hajrá Nova!