Közel álltunk a bravúrhoz

 

Már a sorsoláskor tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz a Magyar Kupa Zala megyei Selejtezőjének első fordulójában, hiszen a tavalyi Zala Megyei I. Osztály egyik legerősebb együttesét, a pontvadászat felfüggesztésekor a dobogón záró Gyenesdiást kaptuk.

A találkozóra kilátogató szép számú nézősereg egy relatíve visszafogott iramú de abszolút jó szinvonalú meccset láthatott. Értelemszerűen a fiatalabb és jobb erőkből álló vendégek birtokolták többet a labdát, mely nem ért meglepetésként minket és zártak védekezve védtük a kapunkat. Az ellenfél egy potyagóllal szerzett vezetést, amelyet a félidő utolsó pillanatában egy hajszál híján egalizáltunk de sajnos centikkel ugyan de mellé ment a fejesünk, így maradt a 0:1 a félidőben.

A második játékrészben is jól tartottuk magunkat és abszolút kiélezett meccs alakult ki a két fél között. A félidő derekán túl a vendégek egy gyors kontratámadás végén megduplázták az előnyüket. Mi viszont nem adtuk fel és egy szép kiugratást követően jogos büntetőhöz jutottunk, amelyet Szabó Zsolt higgadtan értékesített. Az utolsó 5 percben teljesen beszorítottuk az akkorra már foggal körömmel védekező Gyenesdiast, de sajnos nem jött össze az egyenlítés így nem tudtuk kiharcolni a büntető párbajt. Ezzel sajnos kiestünk a Magyar Kupából, viszont bíztató játékot mutatva teljes mértékben felvettük a versenyt a Megyei I. Osztály egyik élcsapata ellen.

 

ADA Nova SE - Gyenesdiás Kinizsi SK 1:2

Gólszerző: Szabó Zsolt

Jók: Egész csapat

 

Reméljük a bajnokságban is hasonló teljesítményre leszünk képesek!

 

Hajrá Nova!