Gól néküli döntetlen a szomszédvári rangadón

Megyei II. osztályú együttesünk a Gutorföldét látta vendégül Vasárnap. A dobogós csapatok csatájára csaknem 300 néző látogatott ki a Léránt Lajos Sportcentrumba, hiszen egy igazi rangadónak ígérkezett az összecsapás. A felek kicsit visszafogottan kezdtek, és csak fokozatosan növekedett az iram a mérkőzés előrehaladtával. Sajnos nem tudtunk igazán jó játékot nyújtani, és nagyon kevés veszélyt jelentettünk az ellenfél kapujára, míg a Gutor szabadrúgásokból veszélyeztetett leginkább. A félidő legvégén emberhátrényba kerültünk, így kénytelen voltunk egy picit átszervezni a hadrendünket a szünetben. 

A második játékrészben 9 mezőnyjátékossal veszélyesebben játszottunk az ellenfél kapujára, mint tettük azt az első félidőben, de így sem tudtunk igazán nagy helyzeteket kialakítani. A védelmünknek az ellenfél gyors támadói jelentettek nehézséget, de abszolút nem látszott, hogy emberhátrányban játszuk végig a második félidőt.

A mérkőzés összképét tekintve igazságosnak mondható a döntetlen, amellyel maradtunk a dobogón, de a sűrű középmezőnynek köszönhetően feljöttek ránk az üldözők, így a következő meccsünk megnyerése nagyon fontos lesz Zalaegerszegen.

U19-es együttesünk egy góllal jobbnak bizonyult a Gutornál, ami nagy bravúrnak számít, így az ifistáink megerősítették helyüket a tabella közepén!

A lányok Szombaton a Vas megyei Gersekarát csapatát látták vendégül az I. osztályban és kiütéses győzelemmel tartották otthon a három bajnoki pontot, megtartva ezzel a szezonbeli 100%-os mérlegüket. Reméljük ez a jó forma kitart az egész szezonra!

Felnőtt:

ADA Nova SE - Gutorfölde 0:0

U19:

ADA Nova SE - Gutorfölde 4:3

Gólszerzők:

Pesti Tamás (2)

Szabó Mihály

Varga Szabolcs

 

Lány:

ADA Nova SE - Gersekarát SE 17:0

Gólszerzők:

Köröcz Bianka (9)

Luczi Evelin (3)

Varga Laura (2)

Szekeres Nikolett (2)

Varga Fruzsina