Nem érdemeltünk vereséget!

Ismét Megyei II. osztályú rangadónak adott otthont a Léránt Lajos Sportcentrum, amelyre ezúttal is szép számmal látogattak ki az érdeklődők, így csaknem 200 néző előtt zajlott az izgalmas és  relatíve jó színvonalú mérkőzés az ADA Nova SE és a listavezető Murakeresztúr csapatai között.

Az első félidőben 2-3 óriási ziccert hibáztunk el, viszont az ellenfél egy kis megingásunkat góllal büntetett, szinte a semmiből. A legnagyobb probléma nem is a hátrány volt, hanem két alapemberünk súlyos sérülése, aminek nyomán mindkettőnek el kellett hagynia a pályát. 

Az ellenfél még az első félidőben emberhátrányba került, hiszen a nyílvánvalóan kapura törő csatárunkat rántották le még a büntetőterület elött. 

A második etapban csapatunk mindent megtett az egyenlítés és az esetleges győzelem érdekében. A vendégek kontrákból és előrevágott labdákból operáltak így egy-egy távoli lövéssel próbálták veszélyeztetni a kapunkat, ami azért valljuk be finoman szólva sem volt össztűz alatt. Mi viszont nem tudtuk igazán jól kihasználni az emberelőnyünket és nem ment gördülékenyen a játék. Ettől függetlenül egy a kapufán csattanó fejes után csak a szerencse mentette meg a vendégeket a góltól, illetve több esetben is a kapusuk védésére volt szükség, hogy megtartsák az előnyüket. Emellett kettő véleményes kezezés szituáció borzolta némileg a kedélyeket, ám a nagykanizsai bíró fölényesen továbbot intett mindkét esetben. Csapatunk végülis nem talált az ellenfél kapujába, így a vendégek elvitték mindhárom bajnoki pontot, ami a játék képe és főleg a helyzetek alapján nem volt reális.

Ifistáink egy kifejezetten gyenge első félidei játéknak köszönhetően sajnos 1:3-ra maradtak alul a Murakeresztúr fiataljai ellen. 

A lányok rangadót vívtak Szombaton ám balszerencsénkre tartalékosan tudtunk csak kiállni a Police-Ola csapata ellen így nem sikerült pontot-pontokat szerezni. 4:1-es vereség lett a női derbi vége.

 

Felnőtt Megyei II.o.

ADA Nova SE - Murakeresztúr SE 0:1

 

U19 Megyei II.o.

ADA Nova SE - Murakeresztúr SE 1:3

Gólszerző: Csiszár Máté

 

Női Megyei I.o.

Police Ola - ADA Nova SE 4:1

Gólszerző:

Köröcz Bianka