ADA Nova SE - Borsfa SE

Vasárnap itt a lehetőség a javításra, hiszen hazai pályán fogadjuk a Borsfa csapatát. 

Természetesen nem lebecsülve az ellenfelünket de hétvégén szeretnénk itthon tartani a három pontot, hogy fel tudjunk zárkózni a tabella elejéhez. Hazai pályán eddig 100%-osak vagyunk és egyértelműen szeretnénk az 5. forduló után is így állni Nován, illetve előrelépni a táblázaton. 
Reményeink szerint a sérültjeink felépülnek és teljes kerettel tudunk megmérkőzni a következő bajnokin.

Második számú csapatunk szabadnapos lesz a III osztály Nyugati csoportjában, viszont a női együttesünk Szombaton megkezdi szereplését a 2019/20-as bajnoki kiírásban a Zala Megyei I. Osztályban.

Várunk minden szurkolót a meccseinkre.

 

Hajrá Nova!