Previous Next

Győzelmek és döntetlenek

Pozitív mérleget zártak a csapataink ezen a hétvégén, hiszen két győzelem mellett két döntetlennel zárultak a meccseink.

A felnőtt csapatunk Murakeresztúrra látogatott és nem ígérkezett könnyűnek az ottani megmérettetés. Murakeresztúron remek körülmények fogadtak minket, rendezett és takaros sportcentrum, illetve egy kifogástalan pálya, tökéletesen előkészítve a mérkőzésre. Öröm ilyen helyen focizni, gratulálunk a hazai csapat vezetőinek és dolgozóinak.

A találkozó elején remekül működött az eltervezett taktika, amely mentén helyzeteket tudtunk kialakítani, viszont ezeket nem váltottunk gólra. A kezdeti jó játékunkhoz a félidő derekára felnőtt a hazai csapat is és lassan átvette a kezdeményezést, mi pedig elkezdtünk kapkodni és sokat hibázni. Ennek következtében  két gólos hátránnyal vonultunk a félidei szünetre. A második játékrészben mindkét kapu elött adódtak lehetőségek, szerencsére a Murakeresztúr elhibázta az övéit, mi pedig egy szerencsésnek mondható, nem mindennapi góllal egyenlíteni tudtunk a meccs vége elött 5 perccel. 

Összességében egy jó erőkből álló Murakeresztúr ellen szereztünk értékes pontot, nagyot küzdött ismét a csapatunk. Reméljük, hogy a sérültjeink és a hiányzók visszatérésével kicsit több mozgásterünk lesz a jövő héten, hiszen ezen a meccsen is elkelt volna a frissítés.

Murakeresztúr SE - ADA Nova SE 2:2

Gólszerző:

Máyer Gergő

Domján Péter

 

Ifi csapatunk nagyszerű játékkal megszerezte idei harmadik sikerét Murakeresztúron. Fiataljaink a szezon kezdetéhez képest nagyon sokat javultak játékban. Bízunk a hasonló formában jövő hétvégén is.

Murakeresztúr SE - ADA Nova SE 2:5

Gólszerző:

Pál Ádám (3)

Varga Szabolcs

Szabó Mihály

 

Második számú csapatunk sok sérülttel és hiányzóval kellett, hogy felvegye a küzdelmet hazai pályán a Bárszentmihályfával. A találkozó 1:1-es döntetlennel zárult, amely ebben a formában vállalható eredmény. Bízunk abban, hogy a sérültek hamar felépülnek, hiszen most jönnek csak az igazán nehéz meccsek.

 

ADA Nova SE - Bárszentmihályfa SE 1:1

 

 

Rangadót rendeztek a Megyei Női I. osztályú bajnokságban, hiszen a lányaink a lsitevezető Police-OLA csapatához látogattak. A csajok remek játékkal simán verték az egerszegieket és a presztizsmeccs 5:2-es megnyerésével átvették a vezetést a tabellán. A következő fordulóban szintén rangadó vár a lányokra, hiszen az Apáti vendégei lesznek. 

Police-OLA - ADA Nova SE 2:5

Gólszerző:

Luczi Evelin (3)

Köröcz Bianka (2)